Egypár jó tanáccsal szolgálunk a kerékpártisztításról.
Feltételezem, hogy akinek van otthon bicaja, hallott már erről. Viszont az is nyilvánvaló, hogy nem sok emberke tesz bármit is azért, hogy ne úgy nézzen ki a kerékpárja, mintha most húzták volna ki a folyóból.

Bizonyára sokakkal előfordult, hogy a bringájuk valami oknál fogva nem úgy teljesített, mint azelőtt. Ennek számos oka lehet, de leginkább azt emelném ki, mikor olyan helyen tároljuk, ahol az időjárás viszontagságaitól semmi nem védi meg a kerékpárt. Ilyen hely pl. az erkély, vagy a hátsókert egy szeglete. Ha már jól látható rozsdafoltok tarkítják a fém alkatrészeket, akkor itt az ideje némi felújításnak.

Persze nem mindig ilyen drasztikus a helyzet. Lehet, hogy csak egy megnyúlt váltókábel okozza a rossz váltást. Lényegében a legegyszerűbb, és általában olcsóbb is, ha a megelőző karbantartásra koncentrálunk. Hamar szert lehet tenni némi rutinra, és jó érzés arra gondolni, hogy nem a te géped robbant le a kiránduláson, mert éppen egy hete vizsgáltad át.
Vannak olyan emberek, akik annyira tudnak csodálkozni azon, hogy három éve nincs problémájuk a biciklijükkel, aztán hirtelen elszakad egy kiszőrösödött bovden, rozsdásodik a váz, nem vált jól, vagy egyáltalán nem vált. Nem sajnálom őket még akkor sem, ha azért állnak fejre fékezésnél, mert nem működik hátsó fékjük legalább fél éve. Bárki, akinek van kertes háza, vagy van olyan ismerőse, aki kertes házban lakik, elintézheti a karbantartás kapcsán felmerülő összes problémát. Mindenkinek van vödre, mosószere, szivacsa, súrolókeféje, törlőrongya és némi varrógépolaja, ami éppen elegendő a tisztogatáshoz, újrakenéshez. Ha nincs, akkor is bagóért beszerezhetőek a nagy barkács áruházakban.
Az igazat megvallva én nagy híve vagyok a slagos, bő vizes tisztogatásnak, mintha kocsit kellene mosni, még akkor is, ha sokan sikongatnak engem látva, hogy ez nem tesz jót a bicónak. Természetesen, ha nagynyomású gőzborotvát használsz, és csupán öt centire tartod a közép- vagy a kormánycsapágyadtól, azzal valóban gallyra vágod az alkatrészeidet. De ha voltál már valaha is világkupa-futamon, ahol esett az eső, és a versenyzők a pályabejárást követően a bringájuk lepucolgatásába kezdtek, akkor minden csapat kamionja mögött felfedezhettél egy kis kompresszort, amihez odacipelték és leverették a milliós team gépeket. A jó monti attól jó, hogy valamivel többet bír, mint az átlagos kerékpárok, ami a vízre is vonatkozik. Az egész mikéntje abban rejlik, hogyan állsz neki lemosni a bicajt.
Tételezzük föl, hogy most értél haza a sárdagasztásról, és nagyon irritál a bringád kinézete. Ha egyáltalán feltűnik, hogy koszos, akkor az már egy jó pont. Felejtsd el a fogkefét és a finom kis odapiszkálásokat, és láss neki a dolognak, de úgy emberesen. A legjobb, ha van valamiféle állványod, amire felakaszthatod a vázat. Ha nincs, akkor próbáld ki a fákat a kertben, vagy a gonosz szomszéd deszkakerítése is megteszi, ha ő éppen nincs otthon.
Felülről lefelé dolgozz, a nyeregnél, és a kormánynál kezd a mosást. Minél sárosabb, ragacsosabb, próbálj annál több szutykot leszedni a tömlő segítségével. Spiccelj be az összes kis résbe, zugba, csak arra vigyázz, hogy sose tartsd sokáig egy helyen a vízsugarat, mert úgy elázol a fröcsköléstől, hogy a szüleid el fognak tiltani a bringa mosásától..
A hajtómű megtisztítása a legfontosabb. Itt nem maradhat semmi szennyeződés, nyugodtan használj durva kefét a dörzsöléshez. A fogaskoszorú, a váltók, a lánc és a hajtókerekek legyenek olyan tiszták, hogy csillogjanak. Ettől fog tovább tartani ezen alkatrészek zöme.
Ne feledd, hogy a gördülő elemek, a teleszkóp valamelyest szigeteltek, de nem tesz jót nekik, ha a csapágyazásba, vagy a szimeringbe spriccelsz.
Ha már a nagyja trutyi lejött, következhet a vegyszer. Tegyél vizet egy vödörbe, és önts hozzá mosószert. Igen, mosószert! Tedd bele a szivacsot, és jól nyomkodd meg, amíg olyan habos nem lesz, hogy már nem látod a kezed tőle. Ezzel a habos, vizes eleggyel kendd át a bringa egészét. Haladj itt is föntről lefelé. Ha alapos munkát szeretnél végezni, akkor vedd ki a kerekeket, így jobban hozzáférsz a fékekhez. Az sem baj, ha nem veszed ki őket, de a fékeket legalább csatold szét, és jól habozd össze mind a négyet.
A hajtómű, az agyak, a kerék elég zegzugos hely. Itt aztán minden alakú és nagyságú kefe, szivacs jól jön. Ha már nem látod a szivacsod eredeti színét, dobd a vödörbe, és vegyél elő egy újat. Végül egy tipp a küllők tisztításához, mert ha ezek csillognak, akkor szinte az egész bringa csillog. Fogd a kefét a kezedbe (jó, ha nagy felületű), és úgy pucold a kereket, mintha a küllők által kifeszített síkot kellene tisztára súrolnod. Így egyszerre akár 4-5 küllőt is dörzsölhetsz.
Most már csak egy kis várakozás kell, míg a mosószer megteszi a hatását, és jöhet a végső mosás. Ha van a slag végén olyan állító/tekergető, akkor addig forgasd, míg olyan nem lesz, mintha permeteznél. Így már nem is kell rázogatni, csak tartsd oda, a víz pedig szépen elvégzi a munkáját. Ha a hab lejött, nézd meg, hogy maradt-e sár valahol, és ha igen, akkor gyorsan keféld le a mosószerrel, majd fröcsköld le.
A bringát ebben a helyzetben magára hagyni tilos! Le kell törölgetni rongyokkal. Ezelőtt viszont a nagyja víz eltávolítható, ha megrázogatod a bicajt, vagy a kerekeken a földhöz pattogtatod párszor.
Ha a napra is tudsz már nézni, de a gépedre nem, úgy csillog, akkor mégis próbálj ránézni egy kicsit, és vizsgáld át. Nézd meg a bowdeneket, a mozgó és viseletes alkatrészeket, és mindent, ami más lett, mint volt. Javítsd meg, vagy cseréld le őket. Ne gondold, hogy ha eddig kibírta, akkor ez így lesz eztán is. Ha nem mersz hozzányúlni, vidd el a szerelődhöz, de egy bowdencsere, váltóállítás, vagy fékpofa beállítás nem jelenthet gondot. Nyugodtan kérdezd ki a srácokat a bringaboltban, ők szívesen elmondanak egy-két trükköt ezzel kapcsolatban. Ha pedig nem segítenek, akkor sajnos rossz boltba mentél.
Nem maradt más hatra, mint a kenés, zsírzás. Az elérhetetlen mozgó alkatrészekhez használj injekciós tűbe felszívott olajat, vagy hosszú műanyag csövecskével ellátott Teflon tartalmú sprét. Mindig töröld le a felesleget, mert az csak újabb adag port szív be, amitől jobban fog kopni az alkatrész.
Mit mivel kell kenni?
A láncot legegyszerűbb kerékpárolajjal, ennek viszont alacsony a viszkozitása, és sok kell, hogy jól kenjen. Használj helyette kifejezetten láncra való anyagokat, Teflon, vagy más összetételűt. (kiváló anyagok a TF2, FinishLine, Rolhoff, Haseline,) Ha fújóst használsz, akkor vigyázz, hogy sose menjen a gumira, vagy a felni fékfelületére. Használat előtt takard le a kereked a permetezés környékén.
A váltók forgáspontját a paralelogramma idomnál olajozni jó, az előbb ismertetett fecskendős módszerrel (8 pont elől és hátul is).
Az SPD pedál rugóját szintén fújni kényelmes, de sűrű folyékony dolgot is csöppenthetsz bele. Ezen kívül az összes imbusz csavarba pöttyinthetsz egy kevés olajat, ami megakadályozza, hogy beleszorult vízcseppek kikezdjék őket.
A második nagytakarítás már sokkal könnyebben fog menni. És ha lehet, akkor ne hagyd kint sokat esőben, vagy hóban, ha már pénzt adtál a bringádért. Ennyi volt a nagy tudomány, mehetsz fürödni de előtte azért tekerhetsz egyet, és sározd jól össze! Jó utat.

 

Biciklon - kerékpár szaküzlet és szerviz  Szombathely Paragvári u. 54.Tel.:+36 94 320 579 Mobil: +36 20 411 67 86

  Körmend Rákóczi u. 29. Mobil: +36 20 580 23 19